Versenyek
Nemzetközi és minősítő verseny
WUNDERLICH KUPA
Balatonfüred [2011. 06. 04] - [2011. 06. 05]
Hajóosztály: Kalóz
Rendező egyesület: BYC
BYC-Wunderlich Kupa Kalóz Verseny Beszámoló
Az elmúlt hétvégén, 2011. június 4-5-én került megrendezésre az első BYC-Wunderlich Kupa Kalóz Verseny. A hagyományteremtő szándékkal születő verseny, amelyre 12 egység adta le nevezését, fő támogatója a villányi Wunderlich Pincészet volt. Gyenge, keleti irányú szélben indult az első futam, amelyet 45-50 perc alatt teljesített a mezőny. A leálló légmozgásban még egy futamra maradt lehetőség a cirkáló-hátszél pályán. Az első versenynap végén a Fluck Benedek – Székely Gy. Szabolcs páros vezette a mezőnyt, akik azonban nem lehetettek nyugodtak, hiszen a vasárnapi napon még akár 4 futam is megrendezésre kerülhetett volna a beígért közepes erősségű szélben. A verseny támogatója borkóstolóval egybekötött összejö-vetelt szervezett a résztvevők számára szombaton este, ahol a nap legjobb pillanatait is megtekinthették képekben megörökítve, és megvitathatták a nap legfontosabb eseményeit.
Vasárnap, bízva a reggel induló keletiben, a Bodnár Judit vezette rendezőség 9 órára tervezte a rajtot, ami a későbbiekben bebizonyosodott, hogy nagyon jó döntés volt. Egy újabb háromnegyed órás futamot teljesítettek a hajók, azonban az előrejelzés által jósoltak helyett a szél ezt követően gyengült, és már csak egy sikertelen próbálkozásra maradt esély. Vízi várakozást követően délután 2 órakor a verseny véget ért, és már egy órával később a díjazottak a dobogón örülhettek eredményüknek.
Végeredményt három futam alapján hirdettek, amely megegyezett a szombat esti állással:
1. Fluck Benedek – Székely-Gyökössi Szabolcs (Vízügyi SC)
2. Németh Ferenc – Németh Adrián (Royal Balaton Golf & Yacht Club)
3. Tóth István – Hirschler Judit (Vízügyi SC, FVE)
Az abszolút sorrenden kívül díjazásra került a legeredményesebb ifjúsági egység is: Miklós Levente – Gáspár Barnabás (Vízügyi SC).
A nehéz körülményekhez képest a három megrendezett futam korrekt versenyt biztosított a résztvevők számára, akik – ahogy egy ilyen eseményen szükséges – kellő együttműködéssel és türelemmel viszonozták a rendezőség próbálkozásait.
Köszönjük a részvételt, és gratulálunk a győzteseknek!
A rendező Balatonfüredi Yacht Clubról:
Európa egyik legrégebbi vitorlás klubját a Balatonfüredi Yacht Clubot 1867-ben alapították. A klub megalakulása óta nagy hangsúly fektet a versenyzésre, kiemelten foglalkozik az utánpótlás neveléssel, a tagok döntő része jelenleg is aktív versenyző. A klub 16. éve folyamatosan a legeredményesebb hazai vitorlás egyesület, az egyesületi pontszámítás alapján. A pontszerző helyek több mint kétharmadát az ifjúsági sportolók szerzik. A 2012-es olimpiai felkészülés során a klub 5 sportolója indul a kvótaszerzésért. A Balatonfüredi Yacht Club 2009-ben, a Magyar Sport napja alkalmából a sport területén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként a Magyar Sportért emlékérem EZÜST FOKOZATÁT kapta.
Kapcsolódó fájlok
| Fájl neve | |
|---|---|
| Versenykiírás | Letöltés |
| Eredmény | Letöltés |




