Hírek
Utánpótlás [ 2010. 08. 27 ]
Serdülő, Ifjúsági és Junior OB - kánikula
Egyetlen futamot sikerült csak kierőszakolni a mai napon, azt sem minden osztály részére.
Ismételten halasztással vette kezdetét a Serdülő, Ifjúsági és Junior Bajnokság Agárdon, ám a mai nap kevésbé alakult szerencsésen, mit az előző. Hiába érkezett meg kora délután a várt, és előre megjósolt DNY-i szél, ereje korántsem volt akkora, mint csütörtökön, vagy mint amit a rendezőség és a versenyzők vártak. Hiába szólt a szóbeszéd arról, hogy a Balatonon élénk szél fúj, a Velencei-tóig nem érkezett el. Ami lengedezni kezdett, az is csíkos és erőtlen maradt, így csak egyetlen futamot lehetett lebonyolítani, s azt sem tudta minden hajóosztály befejezni. Az optimisteseknek már annyira elfogyott a szelük, hogy a rendezőség az érvénytelenítés mellett döntött.
470-ben továbbra is Váradi Imi és Serke Áron állnak az élen, ám 3 pontra megközelítette őket a Győrffy-Lillik páros, akik elsőként szelték át ma a célvonalat. 420-ban is maradt a tegnapi sorrend a lista élén, ám ott Péch Fanniékra egyetlen pontra zárkózott fel mai futamgyőzelmével a Gráfel-Weidinger kettős. Cadetban Bors Máté és Horváth Balázs győzelmével ért véget a futam, ám az összesített listát továbbra is Bagyó Áronék vezetik, akik a mai napon is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva a második helyet szerezték meg. Laser 4.7-ben Dénes Bence nyerte a futamot Kerekes Attila és Előházy Dorottya előtt, ám továbbra is toronymagasan Vadnai Benji vezet. Laser radiálban Héjj Viki szelte át elsőként a célvonalat, így tíz pontos előnyre tett szert a második helyen álló Mátyás Viktorral szemben, míg a harmadik helyre Herendi Patrik kapaszkodott fel. Optimistben a második körben szélhiány miatt a futam érvénytelenítésre került.
Már csupán egyetlen nap áll a versenyzők rendelkezésére, hogy előrébb kerülhessenek a listán, vagy épp megtartsák helyezésüket. A holnapi napot tíz órás rajttal kezdi meg az ifjúság.
Délelőtt, még a vízremenetel előtt a rendezőség kihasználva a szabadidőt, s az egy órával későbbre kiírt rajtot, kihírdette az előző héten szélhiány miatt elmaradt VVSI kupa eredményeit, melyet úgy pótolt, hogy a bajnokság első öt futamának összesítése adta az elmaradt regatta végeredményét azon versenyzők számára, akik anno leadták nevezésüket a versenyre.
EB - MVSZ OÉB/UB

