Hírek
Utánpótlás [ 2010. 09. 03 ]
Laser Európa Kupa
Szélcsend miatt nem volt futam a Laser Európa Kupán Balatonfüreden
A mai nappal vette volna kezdetét a Laser Európa Kupa versenysorozat kilencedik állomását képező regatta Balatonfüreden, ám az időjárás közbe szólt. Noha egész héten élénk, sőt kifejezetten erős szél fújt, ám mindebből a mai napra csupán a szemerkélő eső és a borús égbolt maradt, melynek következtében az egész mezőny a parton volt kénytelen tölteni a napot. A három napos regattára 9 ország 74 versenyzője adta le nevezését, három hajóosztályban, - laser standard, laser radiál és 4.7 - mely ugyan a vártnál valamivel kevesebb, ám így is erős versenyre számíthatunk, ha végre az égiek is megkegyelmeznek a versenyzőknek.
A rendezőség délután négy órakor véget vetve a parti várakozásnak holnap 10 órára halasztotta az első rajt kezdetét.
További információ a verseny honlapján olvasható:
http://www.byc.hu/verseny/2010/laser-europa-kupa
EB - MVSZ OÉB/UB

