Hírek
Túra [ 2011. 08. 09 ]
Teljes a túra programja
Augusztus 18-án indul a Széchenyi Emléktúra
Néhány évvel ezelőttig a leglelkesebb balatoni túravitrolázók nyáron rendszeresen öszegyűltek és Bartha József vezetésével hangulatos közös vitorlázással élvezték a Balaton szépségeit, egymás társaságát és így emlékeztek gróf Széchenyi Istvánra, akinek a balatoni hajózás megteremtésében is elévülhetetlen érdemei vannak.
Sajnos változó világunkban ez a sikeres, fénykorában 30-50 hajót megmozgató túravitorlás esemény néhány éve elhalt.
Most a Magyar Vitorlás Szövetség igyekszik - kissé megváltoztatott formában, közös programokkal bővítve - újraindítani az emléktúra szép hagyományát.
A túrára jelentkezni lehet a következő e-mail címen: hunsail@hunsail.hu vagy az MVSZ budapesti irodájában.
A túra céljai közé tartozik az elsősorban versenyző és a csak túrázó vitorlázók összehozása, annak a lehetőségnek a megteremtése, hogy egymástól is tanuljanak.
A túravezető a magyar vitorlázás egyik legendája Tuss Miklós, de részt vesz a túrán más olimpikon vitorlázó is, például Ruják István. A közös vitorlázás során mód nyílik arra, hogy tapasztalataikkal segítsenek bármilyen hajókezelési tudás fejlesztésében. Például a túra során bárki kaphat spinnakerezési oktatást . Szóba kerülhetnek a balatoni navigációval kaopcsolatos kérdések vagy bármi ami a biztonságos hajózást segíti.
Az emléktúrán jelen lesz Szoják Balázs az MVSZ főtitkára is, így a vitorlássport bármely területéről, fejlesztési elképzeléseiről szó eshet.
A Széchényi Emléktúra résztvevői a Balatoni Hajózási Zrt. jóvoltából eredeti ár harminc százalékáért vehetik igénybe a kikötőhelyeket, vagyis a három napi kikötői díj kevesebb lesz, mint normál esetben egyetlen éjszaka ára. (A normál árlista: http://www.balatonihajozas.hu/nw/main.php?id=47&lang=hu)
A túra nem csak közös vitorlázást, de közös programokat is kínál. A Balatonfüredről indul a túravezető hajó, de természetesen a programhoz bárhol lehet csatlakozni.
Az első közös esti program augustztus 18-án Balatonföldváron a hangulatos Galamb-szigeten lesz. A szalonnasütéshez, baráti beszélgetéshez csatlakozik Holovits György kétszeres olimpikon, a jelenleg legtöbb magyar bajnoki címmel bíró magyar vitorlázó. Reményeink szerint a Gyúróval való hangulatos esti beszélgetés megadja a túra alaphangulatát. A beszélgetés szervezett részét Ruji moderálja.
Másnap a csapat együtt Badacsonyba vitorlázik. Ott a közös program az Egry József Múzeum meglátogatása (ahol nem csak a balaton festőjének képei láthatók, de például Chagal kiállítás is van), majd közös borkóstoló és vacsora lesz.
A harmadik napon auguisztus 21-én Keszthelyre tart a túra, ahol a Libás kikötőben folytatódnak a közös események, amelynek fő attrakciója a palacsintasütő verseny lesz.
Vasárnap a Széchenyi Emléktúra közös hazavitorlázással, fokozatos elválással ér véget.
A túra hivatalos „kiírása”:A túra időpontja: 2011 augusztus18 (csütörtök)-től 201. augusztus 21(vasárnap)-ig.
A túra szerzővezője: Magyar Vitorlás Szövetség
Partner: Balatoni Hajózási Zrt.
Támogató: Pannon Yacht Charter
Túravezető: Tuss Miklós
Részvételi díj: 6000 Ft/fő
A díj tartalmazza a túravezetést, a programokon való részvételt illetve a regatta lobogóját, amely a kikötőhelyi kedvezményekre jogosít. A kikötőhelyi díjakat mindenki maga fizeti (hiszen az hajóméret-függő illetve saját kedvezménye is lehet a résztvevőnek) de a túra résztvevőinek kedvezményt biztosít a Balatoni Hajózási Zrt.! A résztvevők harminc százalékos árért köthetnek ki!
Tervezett program:
2011-08-18 (Csütörtök)
Túralobogók felhúzása a hajókra.
Napi túratáv: Balatonfüred MVSZ kikötő (indulás) – Balatonföldvár BAHART kikötőbe
Esti program: Tábortűz, szalonna sütés, beszélgetés Holovits Györggyel és más olimpikon sokszoros magyar bajnok vitorlázókkal
Moderátor: Ruják István
2011-08-19 (Péntek)
Napi túratáv: Balatonföldvár BAHART kikötő – Badacsony BAHART kikötő
Esti program: Egri József Múzeum megtekintése, borkóstoló és vacsora
2011-08-20 (Szombat)
Napi túratáv: Badacsony BAHART kikötő – Keszthely Libás kikötő
Esti program: Palacsinta sütő verseny
2011-08-21 (Vasárnap)
Keszthely Libás kikötő (hazaindulás)
Jelentkezés a Széchenyi Emléktúrára e-mailben: hunsail@hunsail.hu
vagy személyesen az MVSZ budapesti irodájában.
Info: +36 30 977 90 66 (Ruják Istvántól)




