Hírek
Oktatás [ 2010. 03. 16 ]
MOL Tehetségtámogató Sport Program
A program fiatal sportolók fejlődését segíti.
Gyakran előfordul, hogy kiemelkedő eredményeket elért tehetséges fiatalok számára családjuk, egyesületük nem tudja biztosítani a szükséges feltételeket. Pedig megérdemlik, hiszen kitartásukkal, akaraterejükkel a felnőttek elismerését is kivívják. Ki tudja melyikükből lesz Európa-, világ- vagy olimpiai bajnok a későbbiekben?
2010-ben is várjuk a tehetséges sportolók pályázatait! Azok a 10-18 év közötti magyarországi általános és középiskolás diákok pályázhatnak, akik jó eredményeket értek már el egy sportágban országos vagy nemzetközi versenyeken, de továbblépésükhöz anyagi segítségre van szükségük. A pályázatokat eszközvásárlásra és útiköltség-támogatásra lehet benyújtani. A pályázatokról a végső döntést az Új Európa Alapítvány kuratóriuma hozza meg. Az értékelésénél az eddig elért eredményeket és a rászorultságot vesszük figyelembe. Figyelem! Az eredményekről a korábbi évekhez hasonlóan sportszövetségi igazolást kérünk! A pályázatok postára adási határideje: 2010. április 6. (kedd)
A pályázatokat 1 példányban az alábbi címre kérjük küldeni: Új Európa Alapítvány, 1410 Budapest. Pf. 183. 2009-ben összesen 128 sportolót és csapataikat tudta az alapítvány kuratóriuma támogatásban részesíteni összesen több mint 25 millió forint értékben. A támogatottak között olyan tehetséges fiatalok szerepelnek mint Sebestyén Péter motoros, Horváth Marcell tájkerékpáros és Iliász Nikolász vívó.
http://www.ujeuropaalapitvany.hu/sport_kategoria

