Hírek
Esemény [ 2011. 03. 29 ]
Új időpontban a konzultáció!
Egy héttel később, április 12-én lesz a konzultáció az élsport és uánpótlás támogatási rendszerről!
Több, potenciálisan fontos résztvevő elfoglaltsága miatt a néhány nappal ezelőtt április 5-ére meghirdetett konzultációra egy héttel később, április 12-én kerül sor. Minden egyéb, a helyszín és a kezdés időpontja is azonos a meghirdetettel.
Közismert, hogy az MVSZ Elnöksége március 1-én úgy határozott, hogy felkéri az Olimpai és Élsport Bizottságot, az Utánpótlás Bizottságot és a Straub Elek elnök úr által létrehozott Munkacsoport tagjait, hogy az OÉB/UB korábban előterjesztet támogatási rendszerét, illetve a Munkacsoport által február 23-án az Elnökség elé tárt elképzeléseket egyeztetve alakítsanak ki egy új, a versenysportunk jövőbeli eredményességét még hatékonyabban segítő, továbbfejlesztett olimpiai és utánpótlás támogatási rendszert.
Az azóta eltelt időben a felkért szakemberek több alkalommal egyeztetve közösen megfogalmazták javaslataikat. A munkában részt vettek ezt az új, közös koncepciót szeretnék ismertetni, megbeszélni a leginkább érintettekkel - a versenyzőkkel, szülőkkel és egyesületekkel -, hogy a visszajelzések és vélemények alapján tovább finomítandó elképzeléseket jóváhagyásra mielőbb az Elnökség elé terjeszthessék.
Ennek érdekében rendezzük a meghallgatást és konzultációt.
A konzultáció időpontja és helszíne:
2011. április 12-én 17 órakor
Budapesten a Sportok Házában.
(Budapest, 1146 Istvánmezei út 1-3.)
Szeretettel várunk minden versenyzőt, szülőt, edzőt, egyesületi vezetőt a megbeszélésen! Minden érdekelt és érdeklődő részvételére számit a szervező bizottság.
Budapest, 2011.március 29.




