Hírek
Élsport [ 2010. 11. 24 ]
37. Opatija Cup
Kevés induló, gyenge szél
Az elmúlt hétvégén került megrendezésre, immáron 37. alkalommal az Opatija kupa, mely versenyre évekig lelkesen jártak hazánkból az olimpiai osztályok képviselői, ám az utóbbi években hol a gyenge szél, hol pedig a kis létszámú mezőnyök szegték utazni és versenyezni vágó fiataljaink kedvét.
Az idén sem volt ez másképp, s csupán a különböző laser osztályok képviseltették magukat a három napos regattán, - ők is kisebb-nagyobb létszámban - a többi osztály ezúttal távol maradt. Hazánkból egyetlen versenyző, a laser radiálos Karé Réka utazott el, illetve a finn dingis Beliczay Marci, aki ezúttal versenybíró szerepkörben próbálta ki magát.
Pénteken gyenge déli szélben, - ami a nap folyamán fokozatosan élénkült 8-10 csomó közé - három futamot sikerült lebonyolítani, ám a szél ereje nap végére annyira legyengült, hogy a legkisebbek, a laser 4.7-esek utolsó futamát érvényteleníteni kellett. A szombati teljes nap várakozással telt a szélcsend miatt, majd vasárnap piciny északias szélben sikerült még egy futamot kierőszakolni a standard és radiál osztályoknak, - ám azt is csak rövidítve - s a 4.7-esek ezúttal is futam nélkül maradtak. Így végezetül 4, illetve 2 futammal zárult a regatta, melyen Karé Réka a 19 induló közül a 12. helyen végzett, mellyel a 4. női versenyző volt a 8 leányt számláló radiálos mezőnyben.
További információk és eredmények: http://www.jk-opatija.hr/
Eszes Bernadett
MVSZ - OÉB/UB






