Hírek
Általános [ 2011. 01. 31 ]
Elment a legidősebb Kékszalag-résztvevő
Elhunyt Lettner Ferenc a Nemere II. 1955-ben Kékszalag-rekordot felállító csapatának tagja, aki ráadásul a verseny történetének legidősebb aktív résztvevője is, hiszen 2007-ben 94 éves korában, ötvenkét évvel a nagy győzelem után újra végighajózta a versenyt!
Dr Lettner Ferenc (1914-2011)Gépészmérnök, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár egyike a régi vitorlázó dinasztiák neves személyiségeinek.
A vitorlázás élményével először középiskolás korában, egy balatoni nyaralás során találkozott, ahol egy Balatoni dingi segítségével sajátította el annak alapjait, melyet később a hazai vizeken akkoriban megjelent Kalóz típuson eltöltött évek követtek. Versenyzőként később nagy segítségére volt a repülőgépek tervezése során szerzett tapasztalata.
Az 1950-es években kezdetben saját Csillaghajójával, később a Carioca nevű Dragon típusú hajójával vitorlázott. Versenyzői pályafutásának csúcspontja volt, amikor egyike lehetett azoknak a szerencséseknek, akik 1955-ben a Nemere II. mai napig megdöntetlen Kékszalag időrekordot elérő hajó legénységét alkották.
1953-1955 között, annak balatonfüredi, és siófoki szakosztályokra történt szétválásáig a Vasas Sportklub Vitorlás Szakosztálya elnökeként tevékenykedett.
A háborút követően 1956-ban ő lett a magyar vitorlázás első, titkos szavazással megválasztott elnöke, mely tisztséget 1957-ig töltötte be. 1957-ben a helyi sportvezetők mellett, Hamvas Imrével együtt tevékenyen részt vett a Fertő Tavi Vitorlás Szövetség megalakulásában. MVSZ elnöksége alatt komoly segítséget nyújtott a korszerű versenyhajók építéséhez nélkülözhetetlen, az akkori időkben nehezen elérhető anyagok megszerzésében.
Később is, élete során mindvégig érdeklődött a vitorlázás iránt.
2007-ben a Magyar Vitorlás Szövetség örökös tiszteletbeli tagjává választották.
Még ebben az évben teljesült régi elképzelése: 52 évvel a rekordmenet után, mintegy fél éves előkészülettel a fia, Lettner Adorján által kormányzott Dehler 34-es, a Settebello fedélzetén a Balatonfüredi Yacht Club színeiben újra végigvitorlázta a Kékszalagot.
Sporttársunk 2011. január 16-án átvitorlázott az örökös vizekre, emlékét megőrizzük.
Csernussi Gábor

Németh István, Schmalz József, Billos E. Lívió, Lettner Ferenc, Németh Gyula, Nógrádi Gyula, Kántor Pál - 1955

Lettner Ferenc a 2007-es Kékszalag díjkiosztón




