22-es Binnen Jolle (.)

néhány sor ismertető a 22-es Beinnenjolle törénetéről Csernussi Gábortól :

 

A 22-es Binnenjolle története tulajdonképpen 1909 novemberében kezdődött, amikor a Német Vitorlás Szövetség (DSV)  hivatalosan is osztállyá nyilvánította. A cél elsősorban egy elsősorban sporthajó kialakítása volt, amely az egységesség mellett lehetőséget ad a tervezői tehetség bizonyítására is. A típust már a kezdetektől fogva 3 fős csapat vitorlázta meg, a fizetett legénység tilos volt.


A hajó uszonyos, mely a hajóból legfeljebb 1.1 m-re nyúlhat ki. Oldalmagassága legalább 42 cm. Elöl legalább, hátul legfeljebb 1 méteres fedélzet van megengedve, az oldal fedélzetnek 26-32 cm szélesség között kell lennie. A hajón legalább 2 db légszekrénynek kell lennie, összesen legalább 100 l űrtartalommal. A további szabályok leírják a hajótest, a rudazat, és a kormány építési anyagait, melyek között tölgy, mahagóni, gabun, ciprus, erdei fenyő, borovi fenyő, lucfenyő, vörösfenyő, szil, akác, kőris, szerepelt. Kormánya a hajó tükrén elhelyezett, leereszthető lemezes kivitelű .


Vitorlázatának összfelülete - nagy és orrvitorla - összesen 22 négyzetméter lehetett (kezdetben), melynek anyaga lenvászonból készült. Ezeket trimmelni, bevitorlázni kellett. Orrvitorlából háromféle méretűt használtak, a legnagyobb alsó éle adott esetben majdnem a hajó faráig ért.  A gaffos árbocra húzott nagyvitorla „denevérje” az idők folyamán az egyre több latni következtében mind jobban hasonlított a madarak és rovarok szárnyához.  A vászonan az eredeti DSV tervek szerint 10 db, a vitorla teljes szélességében végigvonuló, többnyire kőris anyagú latnit helyeztek el, a magyar hajókon ettől eltérő latni megoldásokat is alkalmaztak.


A spinakker csak az I. világháború után jelent meg a 22-es Binnenjollén. Ennek anyaga kezdettől fogva hernyóselyem volt, nagyságát nem szabályozták. A vitorlázat gaffos, az egyetlen ismert Marconi rendszerű próbálkozás Dr. Tuss Miklós nevéhez fűződik (a hajó neve Sátán volt). A vitorla a fedélzettől max. 8.8 m magasra emelkedhet.


Az 1933. augusztus 21-27 közötti balatoni EB-re, (amely a hajóosztály első, magyar javaslatra megrendezett Európa-bajnoksága volt) új hajók készültek, Benacsek Jenő tervei szerint. Ezek voltak az első, szériában készült hajók.


1936 a híres szappanhajó születési éve. A zseniális hajótervező Benacsek kihasználta a szabályok adta lehetőségeket, és a korábbi laposabb fedélzetű hajótestből áramvonalas, lekerekítet szélű testet tervezett. A J-jolle, habár elsősorban versenyhajónak használták, korlátozottan túrázásra is alkalmas volt.

A Balaton Kék szalagjáért folytatott versenyt 1936-38 években 22-es Binnenjolléval nyerte Kovács Béla, majd 1940-ben 2. lett. Természetesen más is szeretett volna győzni, így az 1942-es Kékszalagra elintézték,, hogy mint „balesetveszélyes hajó” a típus ne vehessen részt az éjjel-nappali versenyen.


A magyar vitorlázók példátlan erőfeszítéseket tettek az 1939-ben Magyarországon rendezendő EB sikeres lebonyolítása érdekében, de az 1939 szeptember elejére tervezett eseményt a történelem nem engedte megrendezni. Arra az Európa-bajnokságra tíz hajót építettek a füredi hajógyárban. Ezek mindegyike megsemmisült a háború végén az utolsó hónapok értelmetlen pusztításai során.


A háborút követően e típus is a nem kívánatosak listájára került, melynek eredményeképpen ma alig néhány darab maradt meg közülük.


Tavaly az egyik magyar egység részt vett a típus 100 éves évfordulójának tiszteletére rendezett versenysorozaton, így még ha  71 évvel is a tervezett időpont után is, de 2010 augusztusában Balatonfüreden sor kerülhet a 22-es Binnenjolle Európabajnokságra.